F1: Szabálytalan autóval indul a McLaren?

A Nemzetközi Automobil Szövetség ugyan engedélyezte a McLaren egyedi légelvezető rendszerét, de kiderült, hogy az MP4-25 diffúzora bizony nem a legszabályosabb, a csapatnak a következő futamra cserélnie kell.

F1: Vettelé a pole Bahreinben!

A Bahreini Nagydíj időmérő edzésén a Red Bull-os Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát. Mögüle a két ferraris, Massa és Alonso, valamint a mclarenes Lewis Hamilton indulhat vasárnap. Michael Schumacher csak a hetedik lett.

Albérlet támogatása a krízisalapból

Újabb ötszázmillió forintot csoportosítanak át a krízisalapba, amelyből március 18-tól már albérletfizetésre is kérhetnek támogatást a válság miatt otthonukat elveszítők - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel.

Vezeték nélküli internet az iskolabuszban

Egy arizonai oktatási intézmény jó példával akar elől járni, ezért komolyan átalakította az iskolabuszát. A program célja, hogy a diákok figyelmét lekössék, és hogy hatékonyabban tanuljanak.

Eszelős terv! De lehet, hogy nem lesz más választás!

Különös tervet adott be egy felhőkarcoló-pályázatra egy malajziai építész: megálmodta a tengerkarcolót, a felhőkarcoló negatívját.

Bulvár

Meghalt Jean Ferrat francia sanzonénekes, zeneszerző

Szombaton 79 éves korában meghalt Jean Ferrat francia énekes és zeneszerző

Az ötös lottó nyerőszámai

Az 10. játékhéten kézi sorsolással a következő számokat húzták.

Hajdú Péter perrel viszonozza Rippel Feri beszólását

Rippel a Fábry Showderben tett egy Hajdúra nézve kellemetlen megjegyzést.

Bepillantottunk Megasztár 5 castingjának kulisszái mögé - Videó!

Elkezdődtek Megasztár 5 szériájának castingjai. A kulisszák mögött egykori Megasztár-versenyzők kalauzoltak minket. Puskás Petin látszott, hogy együtt izgul jelentkezőkkel, hiszen ő már tudja, mekkora lehetőség a TV2 tehetségkutatója.

Kultúra

1848. március 15-én történt

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt.

Ki lesz az év legjobb új gitárosa? - tehetségkutató

Jimi Hendrix vitathatatlanul a világ legismertebb és általános értelemben a legelfogadottabb gitárosa, annak ellenére is, hogy 40 éve halott. Géniuszát, forradalmi jelentőségét a könnyűzenében, s az arra gyakorolt hatását senki nem vonhatja kétségbe. A fe

"Élőben" restaurálják Van Gogh híres képét

Restaurálják Vincent van Gogh egyik leghíresebb képét, Az arles-i hálószoba című művet. A munkálatokba az interneten nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

Így is meg akarjuk nézni Madonnát!

Madonna ?Sticky & Sweet showja, mely a történelem legsikeresebb turnéja a szólóművészek körében, március huszonhatodikán végre a boltok polcaira is kerül! A turnét élőben több, mint 3 és fél millió Madonna rajongó látta! A DVD felvétele Buenos Airesben ké

Garázs

F1: Kubica verte volna Schumachert?

Robert Kubica ugyan a nagy csapatokkal együtt jutott be az időmérő harmadik szakaszába, de így is csalódott, amiért csak a kilencedik lett végül. A lengyel szerint ennél több volt a Renault-ban.

F1: Szabálytalan autóval indul a McLaren?

A Nemzetközi Automobil Szövetség ugyan engedélyezte a McLaren egyedi légelvezető rendszerét, de kiderült, hogy az MP4-25 diffúzora bizony nem a legszabályosabb, a csapatnak a következő futamra cserélnie kell.

F1: Vettelé a pole Bahreinben!

A Bahreini Nagydíj időmérő edzésén a Red Bull-os Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát. Mögüle a két ferraris, Massa és Alonso, valamint a mclarenes Lewis Hamilton indulhat vasárnap. Michael Schumacher csak a hetedik lett.

Infiniti FX a BMW X6 ellen - Melyik a jobb?

Az Infiniti FX egzotikus, igazi jelenség az utakon. Sportos, kecses, mégis tiszteletet parancsol. Melléállítottunk egy hozzá képest dömpernek kinéző és félelmet keltő X6-os BMW-t. De vajon melyik a jobb?

Otthon

Albérlet támogatása a krízisalapból

Újabb ötszázmillió forintot csoportosítanak át a krízisalapba, amelyből március 18-tól már albérletfizetésre is kérhetnek támogatást a válság miatt otthonukat elveszítők - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel.

Tűzpiros tornyot kapott Barcelona

Különleges építmény üdvözli ezentúl a Barcelona repteréről a város szíve felé tartókat: a Plaza Európán elkészült a japán sztárépítész, Toyo Ito és a spanyol b720 Arquitectos két toronyépülete. A 25 emeletes szálloda vörös, szabálytalan teste és a mellé e

Kezdő lépések a társasházi lét felé

A társasházi lét kezdetén nem árt tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy a lakás megvásárlásakor nem csupán a bejárati ajtón belüli helyiségeket, ajtókat és falakat vették meg, hanem az egész társasházat: a pincétől a homlokzaton keresztül egészen tetőig

A nyílászárócsere buktatói: 18 pont, hogy mire figyeljünk

Egyre nagyobb figyelem irányul a fűtés korszerűsítésre, homlokzati hőszigetelésre, melynek fontos részét képezi a nyílászárók cseréje. Az állam pályázati úton vissza nem térítendő összeggel és kedvezményes hitellel támogatja törekvéseinket.

Tech

Vezeték nélküli internet az iskolabuszban

Egy arizonai oktatási intézmény jó példával akar elől járni, ezért komolyan átalakította az iskolabuszát. A program célja, hogy a diákok figyelmét lekössék, és hogy hatékonyabban tanuljanak.

Eszelős terv! De lehet, hogy nem lesz más választás!

Különös tervet adott be egy felhőkarcoló-pályázatra egy malajziai építész: megálmodta a tengerkarcolót, a felhőkarcoló negatívját.

3D-s Notebook a CeBIT-en

Az idei hannoveri CeBIT kiállításon az Asus standján megcsodálhattuk a 3D-s laptopot is.

Jön a tévéforradalom - még márciusban!

Angliában március végétől interneten megrendelhető lesz a 3D-s tévé, amellyel minden műsor három dimenzióban tekinthető meg.

Szépség

Hatvan perc a Földért

Minden ötödik ember úgy érzi, hogy mindennapjai során mindent megtesz, ami lehetőségében áll, hogy ökológiai lábnyomát csökkentse - derül ki egy nemrég közzétett kanadai kutatásból. Igaz, ennél sokkal nagyobb arányban vannak azok, akik erősen motiváltna

Az élvezet biokémiája

Borajánló rovatunk második része pezsgőajánlássá alakul. Ennek két oka van, egyrészt a figyelmes borbarátnak illik ismernie a pezsgőket, másrészt a Pezsgőpáholy a napokban tartotta tavaszi szeánszát. Tudósításunkban felidézzük Kállay professzor pezsgőta

Internetező kismamák

Az átlagos magyar anyuka számítógépe napi 5 óra 48 percet van bekapcsolva, amiből 2 óra 42 percet tölt aktív internetezéssel – derült ki a TeszVesz.hu online aukciós portál legutóbbi kutatásából...

Mikor a legboldogabb a házasság?

A házasságkötés után két évvel, 11 hónappal és 8 nappal a legboldogabb a házaspárok élete - derült ki egy felmérésből.

Sport

Labdarúgás: Drogba lett a 2009-es év legjobb afrikai játékosa

Didier Drogbát választották meg a 2009-es év legjobb afrikai labdarúgójának.

Női kézilabda NB I.: 31 góllal győzött az FTC

Az ifijeivel kiálló Hunniát lépték le a népligetiek.

Férfi kosárlabda NB I.: a ZTE az alapszakaszgyőztes

Vb 2010: a hollandok is mennek Ausztriába magaslati edzőtáborba

Több más, a nyári labdarúgó-világbajnokságra kijutott csapathoz hasonlóan a holland válogatott is tölt pár napot ausztriai magaslaton a felkészülés jegyében.

Belföld

Jó hetet zárt a magyar tőzsde

Közel kétéves csúcsot érintett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, a BUX értéke ismét 23 ezer pont fölé emelkedett, amire utoljára 2008. május közepén volt példa

Ünnepi forgalomkorlátozások a fővárosban

A március 15-i állami ünnepség, megemlékezések és rendezvények miatt több helyen is lezárások lesznek.

Megkezdődött az ajánlószelvények érvényességéről szóló harc

A radikálisok szerint futószalagon hamisítottak 155 LMP-s ajánlószelvényt. Az LMP nem tartja hamisnak a több tollal kitöltött kopogtatókat, és provokációról beszél.

Hetven autós kapott 366 ezres bírságot - mit tettek?

Több mint ötszáz gyorshajtó került rendőrkézre egy három napos közúti közlekedési akció során Jász-Nagykun-Szolnok megyében közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.

Nagyvilág

Amerika Bolíviáról szóló országjelentése kitér Tóásóékra is

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön tette közzé az országjelentését Bolíviáról.

Százezrek maradtak áram nélkül New York környékén az ítéletidő miatt

Az orkánerejű szélvihar és a heves esőzés miatt egy időre több százezer ember számára szakadt meg az áramellátás New York térségében - jelentette internetes oldalán vasárnap a The New York Times.

A Vatikán a cölibátus eltörlésén dolgozik?

Nők a papi hivatásban, idejét múlt cölibátus, harmadik vatikáni zsinat ? az egyre dagadó pedofil botrányban egyre újabb megoldásokról hallani Rómában újságírók, teológusok, bíborosok között.

Hatalmas segítség a határon túli magyaroknak

2010. április 5. után a hosszú távú (három hónapnál hosszabb időtartamra vonatkozó) schengeni vízumok birtokosai is szabadon utazhatnak az Európai Unió területén. A kérdésről a héten szavazott az Európai Parlament.

Gazdaság

Növekedtek a nyugdíj megtakarítások 2009-ben - Íme a számok!

A kedvezőtlen 2008. évi hozamok után a tavalyi év kiemelkedő befektetési eredményt hozott a nyugdíjpénztáraknak. A szektor elmúlt 10 évi átlagos reálhozama is pozitívvá vált. A tisztán tb-nyugdíjrendszerbe közel 74 ezer állampolgár lépett vissza tavaly a

Elérkezett a társasházak kazáncseréjének ideje?

Ma Budapesten tartották azt a szakmai szimpóziumot, melyen több mint félszáz közös képviselő keresett azonnali megoldási lehetőségeket az egyre magasabbra emelkedő fűtési költségek csökkentésére. Mint az köztudott, az előzetes információk szerint áprilisb

Nálunk a legnagyobb az adóemelés - Mennyivel fizetünk többet?

Az év első hónapjához képest 0,3 százalékos, 2009 januárjához képest 5,7 százalékos áremelkedést hozott a február, az év első két hónapjában pedig átlagosan 6,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) te

Minden szektorban virágzik a pilótajáték

A PSZÁF utazási iroda és gyémántkereskedő is ellen tett feljelentést, nyomoznak életelixires cégnél is.

Mai nap

2010/03/15 1:20:30 Kristóf, Kelemen napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com