Idén is lesz Pécsi Tavaszi Fesztivál

Március 15-e és április 12-e között kerül megrendezésre a Pécsi Tavaszi Fesztivál, a klasszikus és kortárs művészetek ünnepe. A Pécsi Kulturális Központ koordinálásával megvalósuló rendezvénysorozat fő törekvése, hogy bemutassa a világ, benne elsősorban Európa és hazánk tradicionális kulturális és művészeti értékeinek javát, továbbá a mai kortárs művészet kiemelkedő produkcióit, főbb kísérleti kifejezési formáit és irányzatait.

A fesztivál legfőbb jellemzői a műfaji sokszínűség, a minőségi igényesség és a nemzetköziség. Klasszikus, kortárs, dzsessz- és könnyűzenei produkciók, táncos, irodalmi és folkestek, kamara- és kórushangversenyek, valamint kiállítások kapnak helyet a rendezvénysorozat programjában. A helyi szinten megszülető, professzionális és amatőr együttesek és szólisták által létrehozott projektek mellett világhírű magyar művészek és együttesek, valamint a világ művészeti életének reprezentáns szereplői is fellépnek a programsorozatban.

A Pécsi Tavaszi Fesztiválnak hagyományosan szerves része a Nemzetközi Jazzhétvége, záróeseményeként pedig 2010-ben Budapestről Pécsre költözik a nyüzsgő és fiatalos hangulatú Fringe Fesztivál. Néhányan a fellépők közül: Arnie Zane Dance Company/Bill T. Jones (USA), Contempodanza Mexico (MEX), Jazz Steps & Leroy Jones (USA), Rhoda Scott (USA), Take 6 (USA), King's Singers (UK), Mezzoforte (IS), Philip Pickett & The Musicians of the Globe (UK), Richard Bona (USA), Rost Andrea (HU).

(Hölgyforum)

Bookmark and Share

Ezeket se hagyja ki!

Zöld ruhák Pécsett pályázat

A Retextil Alapítvány második alkalommal, hagyományteremtő céllal ökodesign pályázatot hirdet a tavalyi sikeres "RERUHA - Gondold újra a ruhatáradat!" című pályázati felhívás folytatásaként együttműködve a Perspektíva Egyesülettel. A RE-FORM versenyt a RERUHA projekt iránti nagy érdeklődésre való tekintettel bővített, a mindennapok tárgykultúráját átölelő kategóriákban hirdetik meg, hogy további területeken is népszerűsítsék a kreatív újrahasznosítást.

Belga körúton a pécsi Kaleidoszkóp kiállítás

Pár nappal ezelőtt Pécs Európa Kulturális Fővárosa nagy sikerrel mutatkozott be a namuri Beffroi Galériában.

Kerékpárversenyzőt ütöttek el Pécsett

Hetvennyolc éves sofőr sodort el egy kerékpáros versenyzőnőt Pécsett a belvárosban hétfőn délben. Az autós nem tartott elég oldaltávolságot, fellökte a visszapillantó tükrével, majd megállás nélkül elhajtott.

Különleges bélyegritkaságok Pécsett

Soha sehol nem láthatott a közönség annyi bélyegritkaságot - köztük a világ első bélyegét -, amennyi egy héten át várja a látogatókat a pécsi Művészetek és Irodalom Háza kiállításán. Még a különleges kincseket őrző budapesti Bélyegmúzeumban sem állították ki őket soha együtt a megfelelő technikai feltételek hiánya miatt. A Black Penny, a világ első bélyege is ott feketéllik A bélyegvilág csillagai című, megerősített védelem alatt álló tárlaton. A bemutatott különlegességek együttes értéke meghaladja az egymilliárd forintot.

Csaló állásközvetítőt lepleztek le

Egy pécsi hotelban tartott előadása közben vitték el a rendőrök azt a férfit, aki munkaerőt toborzott spanyolországi állásokra - írta kedden az Új Dunántúli Napló.

Százmilliós per a bíróságon egy trafóház miatt

Csütörtökön dönt a Pécsi Ítélőtábla a csaknem hét éve húzódó jogvitában. Az ügy előzménye, hogy a lakók megkérdezése nélkül trafóházat építettek a Dagály utca és a Vadász utcák sarkán.

Öngyilkos lett egy nő Pécsett

Feltehetően öngyilkosság áll annak a hétfő délutáni vasúti balesetnek a hátterében, amelyben egy nő életét veszítette.

Hétfői eredmények

A papírformának megfelelően a Pécs sima győzelmet aratott a BSE csarnokában a női kosárlabda NB I hétfői mérkőzésén.

Fémtolvajokat fogott a szabadságos rendőr

Két pécsi férfit kapott el rablás közben egy szolgálaton kívüli rendőr Berkesden pénteken. Az akcióra állampolgári bejelentés után került sor.

A pécsi menők Kovács Katira csápolnak

"Az igazán menők újra Kovács Katira csápolnak" - olvasható a Kovács Kati & The Qualitons pécsi koncertjének plakátján, március 11-én, csütörtökön meg is tehetik ezt a Pécsi Est Caféban. A Tilos Rádióból ismert Káosz Kapitány köré sereglett remek zenészekből állt össze néhány éve a Qualitons együttes, ami csak és kizárólag a hatvanas-hetvenes évek beat / funk zenéjét játssza.

A vállalkozók szerint egyre inkább pusztán a bevétel érdekli a baranyai hatóságokat

Javult a hatóságok gyakorlatának megítélése tavaly, ugyanakkor egyre inkább bevétel orientáltnak látják azt Baranya vállalkozói - közölte Síkfői Tamás, a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára hétfőn Pécsett.

Táncban elbeszélt csillagok

Csillagok, csillagok címmel rendezvénysorozatot szervez a Pécs-Baranyai TIT a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A sorozat első eseménye március 12-én lesz az Apáczai Csere János körtéren.

Kritikus a pécsi színház állapota

A Pécsi Nemzeti Színházban a jövőben előadások maradhatnak el vagy szakadhatnak félbe az épület rossz állapota miatt.

Segélykoncert Pécsett Haiti és Chile javára

Haiti és Chile katasztrófa-sújtotta lakossága megsegítésére adománygyűjtő segélykoncertet rendez egy tucatnyi pécsi könnyűzenei együttes május elsején Pécsett, a székesegyház előtt.

Beindult a fociszezon az alsóbb osztályokban

Március első hétvégéjén megkezdődtek a küzdelmek a labdarugó bajnokság alsó osztályaiban is. rossz minőségű pálya miatt a Komló nem tudott pályára lépni. A pécsistop.hu összeszedte a március 6-7-én lejátszott mérkőzések eredményeit NB III.- tól megye harmadosztályig.

Jövő héten indul a Pécsi Tavaszi Fesztivál

Március 15-én veszi kezdetét, és egészen április 12-éig tart a Pécsi Tavaszi Fesztivál, a klasszikus és kortárs művészetek ünnepe. A Pécsi Kulturális Központ koordinálásával megvalósuló rendezvénysorozat fő törekvése, hogy bemutassa a világ, benne elsősorban Európa és hazánk tradicionális kulturális és művészeti értékeinek javát, továbbá a mai kortárs művészet kiemelkedő produkcióit, főbb kísérleti kifejezési formáit és irányzatait.

Alakítják a teret Pécsett

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programban fontos szerepet kapnak mindazok a kulturális, tudományos események, amelyek a 2000 éves város kulturális örökségére, kincseire, valamint a képzőművészetben megvalósuló innovációra alapoznak. Építészmanna az EKF keretén belül.

Köpködtek és ütötték a buszon utazókat

Hatan garázdálkodtak egy pécsi helyi járatú autóbuszon szombat reggel.

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Pécsett

Elrendelte a nyomozást a rendőrség a 3 milliárd forintos pécsi Expo Center-beruházás ügyében.

Csendrendelet a kultúrfővárosban: este kilenc után vége a bulinak?

A készülő pécsi csendrendelet kapcsán felmerült: este kilenc után nem lehetne szabadtéren koncertezni, szombat kivételével. A programszervezők csak néznek.

Csúnya zakót kaptak a vízilabdások Pesten

Valami probléma van a pécsi férfi vízilabda csapatnál. A legutóbbi hazai mérkőzésen a sima győzelem helyett csak egy egált tudtak produkálni az OSC ellen, március 6-án pedig csúnya vereségbe futottak bele a fővárosban Ambrus Tamás tanítványai. A pécsi csapat a hétvégi zakóval a tabella kilencedik helyére csúszott vissza.

Bene és Földingné nyerte a Pécs-Harkányt

A 25 kilométeres viadalon több mint nyolcszázan álltak rajthoz

Földrengés utáni mentést gyakoroltak Pécsett

Földrengés utáni mentést szimuláltak speciális mentők Pécsen. Ez volt az elmúlt évek egyik legnagyobb gyakorlata. Az volt a feladat, hogy egy nemrég felrobbantott bányaépület romjai közül, három embert mentsenek ki. Ekkora romos terület nincs máshol az országban, ilyen nagy mentési gyakorlatot ritkán tudnak szimulálni a speciális mentők.

Tető alatt nő a pálma

Amatőr versennyel népszerűsítenék a téli napokon is a sportágat a szakma képviselői, avagy fedettpályás triatlonversenyt indítanak Pécsváradon.

Nyolc góllal nyert a BVSC

A BVSC hazai medencében nyolc góllal nyert a Pécs ellen a férfi vízilabda ob I-ben.

Fontos Mizo győzelem Szegeden

Nem engedte ki a találkozó irányítását a Pécs egy percre sem Szegeden. A tabella első két helyén álló együttes közül március 5-én Iványiék tűntek meggyőzőbbnek, így ismét az első helyen szerepel a bajnokságban.

Nem tudni, mikor bontják le a veszélyes játékokat Pécsen

Két új játszótér biztosan épül az idén Pécsett, az első tavasszal a Kertvárosban, tavalyi maradványpénzből. Az idén nincs további építésre pénz, sőt egyelőre a szükséges bontásról sem döntöttek.

Akkora volt a bélyeg értéke, hogy öltek érte

Egymilliárd forint értékű bélyegcsodákat hoznak Pécsre - például a világ első bélyegét, és egy olyat is, ami emberéletet is követelt már.

Megmenekülhet a pécsi állatkert

Megkapja a költözéséhez remélt uniós támogatást, így megmenekülhet a bezárástól a pécsi állatkert.

Építészet és Kontextus: gazdag rendezvénysorozat Pécsett

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programban fontos szerepet kapnak mindazok a kulturális, tudományos események, amelyek a 2000 éves város kulturális örökségére, kincseire, valamint a képzőművészetben megvalósuló innovációra alapoznak. Ezek közé tartozik az Építészet és Kontextus című rendezvénysorozat is, amelynek egy-egy elemével a szakma és a nagyközönség több ízben is találkozhat a Nádor Galériában, a Dóm Múzeumban, a volt Dante Kávézóban, a Művészetek és Irodalom Házában vagy a PTE Építészeti Intézetében a Dél-Dunántúli Építész Kamara szervezésében.

Pécs a spanyol HOLA magazin weboldalán

Újabb cikkben ismerheti meg a spanyol közönség Pécs 2010 Európai Kulturális Fővárosát. Ezúttal Spanyolország legnagyobb, 700.000 példányszámú női magazinjának, az HOLA-nak a weboldalán jelent meg cikk a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviseletének közreműködésében ? értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.

Mai nap

2010/03/11 4:14:02 Szilárd, Tímea, Konstantin napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com