Csak papíron ugrottak meg az újautó-eladások

Hiába a pozitív autóeladási statisztikák, a Népszabadság szerint nem virágzott fel a piac. Sőt, a korábbi 1100 autószalon helyett már csak 700 működik

Még nem hullnak a csillagok a szállodáknak

Autósok, ma ezeket a szakaszokat kerüljék!

Burkolatjavítási munkákra kell számítani péntek kora reggeltől délután három óráig Budapest XI. kerületében a Dombóvári úton és a Hamzsabégi úton, illetve a XIV. kerületben a Mogyoródi úton és a Mexikói úton.

Rengeteg rendőri vezetőt fognak kirúgni

Több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket az önkormányzati választások után - értesült a Népszava.

APEH: végre a nagyhalak kerülnek célkeresztbe

A középosztály megfélemlítése helyett a nagyban utazó adóelkerülőket veszi célkeresztbe az adóhivatal - értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint vagyongyarapodási ellenőrzésekre számíthatnak a jövőben a notórius cégbedöntők is

Negyven kapitányt rúghatnak ki

Nem kevés rendőrkapitány távozhat posztjáról a választások után - írja a Népszava, mely úgy tudja, hogy megemelik öt évvel a rendőrök szolgálati idejét és az öregségi nyugdíjkorhatárát

Révész Máriusz: mellbevágó a statisztika

Jórészt felmentették másodfokon azokat, akiket első fokon előzetes letartóztatásra ítélt a bíróság a 2006-os őszi zavargások kapcsán - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus, aki szerint a fő kérdés, miért késlekedett a rendőrség? Dilettantizmus miatt

Leszerelték a kazánt egy középiskolában, pedig az önkormányzat fizetett

Nem fizették ki az árát, ezért leszerelte a melegvíz-kazánt a beszerelő cég egy nagykőrösi középiskolában - számolt be az RTL Híradó

Időjárás

A legmagasabb hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Szigorúbb büntetést kérnek az orvosok megtámadóira

Szigorúbban büntessék azokat, akik orvosra, vagy ápolóra támadnak, ezt kéri több egészségügyi kamara. Azt szeretnék elérni, hogy a Büntető törvénykönyvet (Btk.) úgy módosítsák, ahogy azt nyár elején a tanárok esetében tették.

Bringás nap lesz Budapesten

Október 2-án országos kerékpáros napot rendez a Budapest Sportiroda és a Sportaktív SE a budapesti 56-osok terén.

Korábbi hírek

Minden napra jutott egy-két fejcsere

Száznapos a kormány: az eltelt három hónapban több mint száz, kormányzati hatáskörbe tartozó állami intézmény, gazdasági szervezet élén történt váltás.

300 ezres pedagógusbért szeretne a PSZ

A Pedagógusok Szakszervezete négy évig az inflációt tíz százalékkal meghaladó béremelést szeretne.

Miniszteri biztos felügyeli az NVSZ létrehozását

Bolcsik Zoltán megbízatása a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetőjének kinevezéséig tart.

Csak a szokásos fenyegetéseket kaptam

A Népszabadság budapesti tudósítója tényfeltáró könyvben foglalta össze a BKV korrupciótól terhes legutóbbi négy évét.

Megnyílt a korrupció elleni nemzetközi akadémia

Az ENSZ, az Európai Unió csalások elleni hivatala (OLAF), valamint az osztrák kormány közreműködésével csütörtökön megnyílt a korrupció elleni nemzetközi akadémia a Bécs melletti Laxenburgban. Az akadémia feladata a korrupció kutatása és a képzés az ellen

Áramütés oltotta ki a kislány életét

Halálos áramütés ért egy kislányt fürdetés közben szerdán késő este Pusztaszentlászlón. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Gyurcsányi stílust idéz az MSZP kampánya

A gyurcsányi stílust idézi az MSZP helyi kampánya - a Fidesz nyíregyházi polgármesterjelöltje szerint. A szocialista párt az önkormányzat hivatalos lapjában feladott fizetett hirdetésben azzal támadta Kovács Ferencet, hogy keveset dolgozik választóiért.

Orbán irányít, mégsem tesz semmit az egészségügyért

Egyedül Orbán Viktor kezében van a magyar egészségügy. A miniszterelnök azonban a választási kampányban "elejtett" ígéreteit követően megfeledkezett az ágazatról. Szócska Miklós és az általa vezetett egészségügyi államtitkárság egyelőre képtelen volt érde

Leáldozóban Szepessy csillaga?

Noha az önkormányzati választásokon való induláshoz különösebb gond nélkül összegyűjtötte a szükséges kopogtatócédulákat, a törvénnyel egyre több gondja akad Szepessy Zsolt monoki polgármesternek: a közelmúltban két ügyben is vádat emeltek ellene. De más

Alsóörsi gyilkosság: teljesen kizárható a "homoszexuális vonal"

A jelenlegi adatok alapján a svájci-magyar kettős állampolgár elkövető és a sértett rendőr között semmilyen kapcsolat nem volt feltárható, ezt a szálat tovább vizsgálják. A szakértői vélemények alapján viszont szinte biztos, hogy a gyilkosságot az a férfi

Négy hét és szavazunk

Egy hónap múlva lesz az önkormányzati választás; október 3-án az ország közel 3.200 településén képviselőket, polgármestereket (Budapesten főpolgármestert) és a megyei közgyűlés tagjait választhatja meg négy évre a mintegy 8,2 millió választópolgár.

Orbán elárulta élete nagy szenvedélyét

Orbán Viktor szerint van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon. A miniszterelnök úgy látja, lesz olyan korosztály, "amely felrepít minket a focivilág csúcsaira".

A negyedét már idén visszakapják az egyházi iskolák

Egymilliárd forintot pótolhat az állam idén az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának négymilliárd forintos elmaradásából az ősszel megszavazandó zárszámadási törvényjavaslat szerint.

Úgy érezzük, hálapénz nélkül nem látnak el

Illik adni borítékot? A betegek részéről a válasz egyértelmű: Nokia-borítéknak is hívhatnánk azt a 32 milliárdos összeget, ami összegyűlt a tavalyi évben erre a célra. Fejenként ez majdnem egy tízezrest jelent.

Két vezető távozik a MÁV éléről

A MÁV Zrt. igazgatósága csütörtökön két felsővezető felmentéséről döntött: Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Átal László, a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettese szeptember 15-i hatállyal közös megegyezéssel távozik a cégtől

Tartja magát a forint

A forint csütörtökön megőrizte szerdán elért erejét: az eurót délután negyed ötkor 284,80 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben az előző nap délután fél ötkor tartott 284,90 forint után.

Horváth Csaba: Demszky a hibás

Horváth Csaba úgy gondolja: nyerhetnek Budapesten. A szocialisták főpolgármester-jelöltje megvédené a jobboldaltól Budapest szabadságát, az elmúlt évekért pedig Demszky Gáborra hárítja a felelősséget.

Nulladik évfolyamra kerülnének a lemaradt gyermekek

A szaktárca szerint a hátrányos helyzetű gyermekeket csak úgy lehet integrálni, ha előtte szakemberek segítségével szegregálják és felzárkóztatják őket - olvasható a Magyar Nemzetben

Szegedi Csanád: uniós megoldás a közrendvédelmi telep

Nyugat-Európában és az Európai Unióban bevett gyakorlat, hogy közrendvédelmi telepeket alakítanak ki - jelentette ki Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője. Teleki László, az MSZP elnökségi tagja szerint Olaszországban valóban van ilyen, oda azonban nem

Tiltólistára kerülhet a legálisan forgalmazott partidrog

A legálisan kapható kábító hatású mefedron betiltását javasolja a Kábítószerlisták Szakbizottsága - írja a Magyar Nemzet

Négy alvó leánya van a BKV-nak

Négy kft. és a zártkörű részvénytársaság működése csak látszólagos: léteznek ugyan, de érdemi tevékenységet nem végeztek 2009-ben - írja a Népszava

Ma lehet egy napsütéses napunk

Csütörtökön elhagyja a Kárpát-medence térségét az elmúlt napok rekord hideg hőmérsékletét és esős időjárását okozó ciklon.

Dohányosok figyelem!Csütörtöktől bírságolnak az aluljárókban

Hétfőtől már bírságot is kiszabnak a közterület-felügyelők a fővárosi aluljárókban dohányzókra, miután a lejárt az egy hónapos türelmi idő - közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet Hivatala szerdán az MTI-vel.

Védett madarakat pusztítottak Kengyelnél

Védett vízi madarakat lőttek le olasz vendégvadászok szerdán a kengyeli halastavaknál közölte a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának területileg illetékes természetvédelmi őre az MTI-vel.

A következő tanévtől lesznek nagy változások?

1,3 millió diák és óvodás kezdte meg szerdán a tanévet, közülük 97 ezren mentek az általános iskola első osztályába. Az új tanév kezdetével számos jogszabályváltozás lépett életbe. A közoktatási törvény módosítása értelmében második osztálytól ismét lehet

Egy 12 éves fiút is megöltek

A mozambiki rendőrség tüzet nyitott egy csoport tüntetőre, akik a növekvő árak ellen demonstráltak a fővárosban, Maputóban ? közölte szerdán a Vöröskereszt, hozzátéve, hogy legkevesebb három ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek. Az AFP helys

Kiürült a Balaton

Szinte teljesen kiürült a Balaton-part. A szokásosnál hidegebb idő miatt a büfék, éttermek, szórakozóhelyek sorra bezártak. A hajók is már a szezon utáni menetrend szerint közlekednek.

Vegyi baleset a szállodában

Kis mennyiségű klórgáz keletkezett, emiatt két embert vizsgáltak meg a mentők egy XIII. kerületi hotelben szerda este.

Megalakult Orbán szuperkommandója

Modern ország nem képzelhető el jól szervezett, jól kiképzett emberekből álló terrorelhárítási szervezet nélkül - jelentette ki Orbán Viktor a Terrorelhárítási Központ (TEK) tegnapi, ünnepélyes alakuló állománygyűlésén.

Új államtitkár a Külügyminisztériumban

Letette esküjét szerdán Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára - közölte a tárca az MTI-vel.

A vidéket fejlesztené Kövér

Célunk, hogy a vidéki élet lehetőségeiben közelíthessen a városhoz, ne jelentsen hátrányt - mondta Kövér László házelnök Bátaszéken, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének ünnepi ülésén.

Mai nap

2010/09/03 17:37:41 Hilda, Gergely napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com