Jön a Nokia 6303i classic

A Nokia bemutatta 6303i classic modelljét, mely a Nokia 6303 classic nyomdokaiba lép.

Ezeket se hagyja ki!

Hálózatba kötött otthonok: közeleg az áttörés?

Eddig elsősorban költség okokból nem foglalkoztak a felhasználók az egymással összeköthető háztartási berendezésekkel és az intelligens otthonokkal. Az áttörés azonban néhány éven belül megtörténhet.

Így csináljunk játékkonzolt az iPhone-ból

Több cég próbálta már az iPhone-t valamilyen kiegészítővel játékkonzollá varázsolni.

A nyomtatott szótárak vége

A médiaváltás újabb fordulójához érkeztünk el akkor, amikor az Oxford English Dictionary kiadója bejelentette: a teljes szótárat már nem fogják kiadni nyomtatott formában.

Új angolnyelvvizsga-lehetőség gyerekeknek

A Helen Doron Oktatási Cégcsoport partnerséget kötött az oktatás, vizsgáztatás és technológia területén globálisan vezető szerepet játszó Pearsonnal, hogy kiszélesítse az elsőrangú angol nyelvvizsgák elérhetőségének lehetőségeit

Vesztegetéssel szerzett üzletet a HP

Az amerikai légierőtől kapott 800 millió dolláros új megrendelésből könnyedén kifizeti az igazságügyi minisztérium 55 milliós bírságát a Hewlett-Packard, amely a pereskedés elkerülése érdekében egyezett meg a tárcával.

Internetes televíziót tervez az Amazon

A The Wall Street Journal című napilap tudomása szerint az online áruház több médiakonszernnel is tárgyalásokat folytat televíziós show-k, filmek és sorozatok sugárzásáról.

Új érintőképernyő a Hitachitól

Az érintőkijelzők nagyon praktikusan kezelhetők, azonban vannak komoly hátrányaik. Ezek közé tartozik, hogy nagy hidegben, kesztyűben vagy tollal nem vezérelhetők tökéletesen.

A Sony az Apple babérjaira tör

Zene- és videóletöltő-szolgáltatást indít a Sony, amely az Apple babérjaira tör e szolgáltatás piacán.

Philadelphiai webkamerás diákmegfigyelések - az ügyvéd jól járt

Az ügyet vizsgáló pennsylvaniai szövetségi kerületi bíróság úgy döntött, hogy a Lower Merion School köteles kifizetni a webkamerákkal megfigyelt diákok ügyvédjének 260 000 dolláros összköltségét.

Minden második osztrák diák a függőség közelében

Ausztriában képletesen szólva megkongatták a vészharangokat az iskolaorvosok. Az ok: a játék- és internetfüggőséggel kapcsolatos legfrissebb felmérés döbbenetes eredménnyel zárult.

Még az idén megjelenhet a webOS 2.0

Elérhetővé vált a Palm webOS 2.0 első bétaverziója. A végleges változat még az idén megjelenhet és számos új funkciót, például továbbfejlesztett multistaking interfészt is tartalmaz majd.

EISA 2010-2011 - mi és miért kapott díjat?

Idén is kiosztották az EISA díjakat, nagyon nem is lepődtünk meg a jutalmazottakon. Nézzük meg, szerintünk mi-miért kapott elismerést, azaz jöjjön a díjazottak díjazása!

500 milliárdos bevétel ingyenes játékokból?

Óriási lehetőségek rejlenek az ingyenesen játszható ? de pénzért extrákat nyújtó ? PC játékoké, állítja egy elemzőcég. A dologban lehet valami, hiszen ez a piac óriási növekedést mutat.

Ma jönnek az új iPodok?

Az Apple minden szeptemberben megtartja sajtótájékoztatóját, melyen elsősorban zenei termékeire, szolgáltatásaira fókuszál. A szakértők a mai eseményen új iPod és iPod touch bejelentését várják.

Távszex: jön a Wii-vibrátor - videó

A Mojowijo nevű cég ősszel dobja piacra Wii-vibrátorát. Az eszköz távolsági élvezeteket tesz lehetővé, és a konzol nem is, csak a távirányító kell hozzá. A cég bétatesztelőket is vár.

Brabus iBusiness

A Brabus tuningcég Apple termékekkel pakolta tele az S-osztályú Mercedest.

80 milliós virtuális térrel tanítana az EU

Nyolcvanmillió forintba került kifejleszteni azt a programot, amely segítségével virtuális körutat tehetünk az EU Parlament különböző épületeiben.

Meglepő felfedezés a Titanic roncsánál

Új expedíció indult a Titanichoz, melynek célja a roncs állapotának felmérése, és nagyfelbontású képek készítése. A tervek szerint a felvételekből elkészítik a roncs bárki számára hozzáférhető 3D-s térképét.

Ingyenes online extrák a vírusok ellen

Egy vírusirtó, egy tűzfal ? egy normálisan felszerelt számítógépen általában nagyjából ennyi vírusvédelmi megoldás található. Mivel egészíthetjük arzenálunkat, ha biztosra akarunk menni?

Távoktatás és könyvtárfejlesztés a hadseregben

Európai Uniós forrásból fejleszti szolgáltatásait a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár könyvtára és közművelődési központja Debrecenben.

USB-kulcsokon át terjed a férgek negyede

A számítógépes férgek negyede USB-flashmemóriáról érkezik - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely szerint a kis- és közepes vállalatok csaknem felét érte tavaly valamilyen rosszindulatú szoftveres támadás.

Messze még a letöltések kora?

Miközben a zene világában a nagyobb IT-cégek mellett már maguk a kiadók is az online szolgáltatások további finomításán és a közönség, a piac növelésén és szélesítésén gondolkodnak, a Sony egyáltalán nem gondolja, hogy néhány éven belül minden a letöltése

Virtuális plakát a 300 ezer legnézettebb honlapról

Virtuális plakát készült a világ legnézettebb weboldalainak felhasználásával, a gigantikus méretű képen mintegy 300 ezer oldal ikonja a nézettségi statisztikákhoz igazított méretben jelenik meg.

Az i-Stationé a világ első 3D-s tábla PC-je

A dél-koreai i-Station alaposan meglepte a világot legújabb termékével, amelynek neve egyszerűen Z3D. Az Android operációs rendszert futtató készülék segítségével 3D-s képek, felvételek is megtekinthetők.

Elfelejtenek írni a netező kínai fiatalok

A netező és mobilozó kínai és japán fiatalok egyre kevesebbet írnak kézzel, és emiatt kezdik elfelejteni a bonyolult karakterek írását, mert a számítógépeken és a mobiltelefonokon ábécé vagy szótag alapú beviteli rendszerrel lehet megjeleníteni a kín...

Egymillió telefonhívás 24 óra alatt a Gmailből

A szolgáltatás kényelmessége és észak-amerikai ingyenessége megnyerte a felhasználókat.

LG MS450H médiacenter

Az LG merevlemezes médiacentere médialejátszóként és DVB-T vevőként is használható.

Kína teljes erővel versenybe szállt - egyelőre az ötödik legjobb

Kína elkészítette és bemutatta azt az emberes merülő kapszulát, amellyel - ötödikként a világon - 3500 méternél mélyebb merülésre képes - jelentette a kínai média.

Bemutató - Új ingyenes buszt kapott a BKV

Augusztus 31. és szeptember 5-e között ismét új autóbuszt tesztel a BKV a fővárosban. A Credo EN 9,5 névre keresztelt kisbuszt a közlekedési társaság 39-es járatának vonalán próbálhatja ki az utazóközönség.

Szenzációs projekt: a Titanic újabb titkai

Amerikai kutatók gőzerővel dolgoznak a Titanic háromdimenziós, digitális térképének elkészítésén, vagyis hamarosan bárki körbejárhatja az elsüllyedt roncsot, amely száz éve fekszik a tenger alján.

Netbook 9 éveseknek

Az ASUS a 9-13 éves korosztályt célozza meg az EeePC 1001PQ-val: tanulásra és játékra szánják.

Mai nap

2010/09/03 17:48:27 Hilda, Gergely napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com