A múzsa második élete

A debreceni Modemben május 23-ig látható a Rockenbauer Zoltán által rendezett Másik Csinszka című kiállítás. A szerző nemrégiben megjelent A halandó múzsa című könyvében feldolgozta Csinszka Ady utáni életét.

Ezeket se hagyja ki!

Zsótér Sándor: Megúszhatatlan dolog a politizálás - VIDEÓ

Én csontig metszek, megnézem, mi van a velő alatt, és még abból is kipréselek valamit - nyilatkozta egyszer. De vajon azt is jól tűri, ha ezt vele csinálják? Zsótér Sándor a Nol Presszóban.

Felszínre hozott indulatok

Évi 3-4 milliárdból megoldható lenne az élő magyar irodalom minden gondja - hangzott el azon a szerdai beszélgetésen, amelyen az irodalom helyzetéről folyt a szó. A jelenlevő írók, kiadók, mecénások változatlanul számítanak a Márai-könyvprogram beindításá

Startol az V. Veréb-fesztivál

Már csak pár napot kell aludni és kezdetét veszi a háromnapos őrület. A szervezők délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket a csornai kempingbe, amely már készen áll a fesztiválozók fogadására. Az első száz látogató Veréb fesztiválos kitűzőt és matricát k

Kispálos támadás Londonban

Magyar együttes koncertje Londonban, ráadásul teltház előtt! Lehetséges ez? Egy kezemen meg tudnám számolni hány hazai zenekar látogatott el a ködös Albionba nyolcéves ittlétem óta, de e téren mostantól nagyot javult a helyzet.

Tabáni István továbbra is vezet - SP és Barbee felkerült a listára

A Zene.hu olvasói, a Rádió24 Dunaújváros és a Zene.hu rádió hallgatóinak szavazatai alapján a héten is összeállítottuk a 10 legkedveltebb - egy évnél nem régebbi - magyar dalt. Jöjjenek a legnépszerűbbek! [Dátum: 2010.07.29. 18:25]

Öröm Fesztivál Nagykárolyban - Ismert magyar zenekarok a határon túl is

Újabb rendezvény csatlakozik az amúgy sem szűkös fesztiváltabellára, augusztus 5 és 8 között a romániai Nagykárolyban rendezik meg az első Öröm Fesztivált. A négy napos eseményen a magyar fesztiválélet legjobbjai szórakoztatják a nagyérdeműt, mellettük pe

Így még nem láttad a magyar énekest és az egykori világsztárt

Rovatunk érdekessége, hogy itt a zenészeket szokatlan helyzetben láthatod. A fotókon az előadókat olyan pozícióban vannak, ahogy ritkán mutatkoznak. Eddig... [Dátum: 2010.07.29. 10:40]

A hétvégén Fancy, majd Dr. Alban jön Budapestre - kisorsoltuk a belépőket!

2010-ben is újra világsztárok érkeznek a fővárosi szórakozóhelyre, a Summer Jambe, hogy vendégekkel együtt ünnepeljék a nyarat. [Dátum: 2010.07.29. 08:43]

Közel ezer kórustag a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen

A világ tizennégy országból - többek között Kínából, Litvániából, Ukrajnából és Venezuelából érkeznek kórusok július 29. augusztus 1. között a Bartók Béla XXIV. Nemzetközi Kórusversenyre Debrecenbe.

Budapestről készült a világ legnagyobb panorámafotója

A világ legnagyobb felbontású, 71,3 milliárd pixeles körpanorámás fotója készült el Budapestről.

Pre-posztmodern

Minél többet tárnak fel belőle, annál bonyolultabb lesz a magyar hatvanas évek. Nekünk, kortársaknak is. Mert az még nem változtat a most érvényes képen, hogy a Gitáros fiút valami ép ésszel követhetetlen ok miatt hatvannégyben betiltották. De ugyanabban

Egy héttel premier előtt Carment váltottak Szegeden

Izgalmas, érdekes, a közönséget magával ragadó előadás, valódi élményopera lesz Bizet Carmenje a Szegedi Szabadtéri Játékokon - mondta Kerényi Miklós Gábor a szegedi Reök-palotában kedden tartott közönségtalálkozón. A bemutatót pénteken tartják. Mester Vi

Yoko Ono installációja Berlinben

Yoko Ono filmekből, hangfelvételekből és szobrokból összeállított, Az ajándék című installációját mutatják be szeptember 10-től a berlini Haunch of Venison galériában.

Az utazó Fodrásznő

Számtalanszor előfordul, hogy értékes produkciók nem jutnak el a nézőkhöz. Sokszor azon bosszankodhatunk, hogy ha lemaradtunk egy színházi eseményről, akkor nincs alkalmunk egy másik helyszínen bepótolni a mulasztást.

Chick Corea ma Veszprémben muzsikál

A világhírű jazz zongorista, Cick Corea és együttese koncertjével kezdődik ma a 7. Veszprémi Ünnepi Játékok. A Chick Corea Freedom Band jelenlegi felállásában először lép fel a Veszprémi Vár barokk főterén, a Szentháromság téren felállított színpadon.

Durva! Ez a világ legnézettebb videója!

Habár nemrég még arról szóltak a hírek, hogy Lady Gaga videói milliárdos nézettséget értek el, most világszerte Justin Bieber került középpontba. A fiatal énekes ugyanis a "My Worlds" című lemezén hallható "Baby" című dalából készült klippel elérte, amit

Megbénult az ujja, zeneszerző lett

A 19. század egyik legnagyobb német romantikus zeneköltője Robert Schumann 1810-ben született Zwickauban és 1856-ban, július 29.-én távozott az élők sorából. Halálának évfordulóján emlékezzünk a remek zeneszerzőre.. [Dátum: 2010.07.29. 04:00]

Ünnepel Magyarország legőrültebb zenésze

Július 29-én ünnepel az a személy, akiről minden médiumban csak azt halljuk, hogy ilyen és ilyen szokatlan dolgot művelt. Na most megismerheted munkásságát, a lantoktól a bulvárig. [Dátum: 2010.07.29. 05:00]

A francia first lady Woody Allen filmjében debütált

Carla Bruni-Sarkozy kedden debütált színésznőként Woody Allen legújabb filmjében, amelyet Párizsban forgat az amerikai rendező. A francia elnök felesége Owen Wilson oldalán lépett a kamera elé a Midnight in Paris (Éjfél Párizsban) című romantikus vígjáté

Sziget2010, jó reggelt kívánunk!

Az utolsó reggeli című festményt, ecset helyett inkább a mobilommal készítem, az ősz szakállas művészúréhoz hasonló magasságokat amúgy is nehezen venné be a Facebook-közönség. Így majd? egy hét matinézás után: Sziget2010, jó reggelt kívánunk!

Hetvenegymilliárd pixelnyi Budapest

Faltól falig főváros? ezt ígéri a 360 World csapata által készített Budapest-panorámafotó, amelyet tegnap délelőtt mutattak be a készítők és a szponzorok a sajtó képviselőinek a Budapesti Történeti Múzeumban.

Öld meg a bikát!

Feltett szándékom, hogy nem fogok nyavalyogni az opera hanyatlásáról, és nem mondom azt, hogy régebben jobb volt. Habár azért olyan tenorral azelőtt tényleg nem készülhetett Carmen-felvétel, mint Andrea Bocelli. Csak attól félek, hogy így elsápítozunk a l

Fűnyíróelv érvényesült a függetleneknél

Egységesen 34 százalékot zárolnak minden független színházi, táncos, illetve bábszínházi társulat idei támogatásából - tudta meg lapunk Kálnoki-Gyöngyössy Mártontól.

Daniel Craig az amerikai Millennium trilógiában

A James Bondként világhírűvé vált Daniel Craig játssza a főszerepet Stieg Larsson Millennium trilógiájának amerikai filmfeldolgozásában.

Reklám nélkül

Péntek este például a hazai könnyűzene élvonalába tartozó rock csapat - a Kispál és a Borz feloszlása után pedig népszerűségben vélhetően csak még tovább izmosodó - 30Y közel százfős hallgatóság előtt kezdte meg a koncertjét a Művészetek Völgye monostorap

Mégis lesz arca Szent Istvánnak

Némi - indokolatlan - büszkélkedéssel, akár azt is állíthatnánk, hogy lám, milyen hatással járt kis írásunk ezeken a hasábokon.

Carmen nemzetközi szereposztással

Amerikai, lengyel és horvát énekes is színpadra lép a magyarok mellett pénteken és szombaton a Szegedi Szabadtéri produkciójában, a Carmenben. Füstös erotika és misztikum uralja majd a Dóm teret: Kerényi Miklós Gábor rendező "élmény-operát ígér". A közön

A Dred & Doris formáció nem vár a sültgalambra

Három éve lépnek fel páros formációban, maguk írják dalaikat, készítik klipjeiket és együttesük menedzselését sem bízzák kívülállóra. Fellépésekkel zsúfolt a naptáruk és nem a lemezeladásokat tartják legfontosabb feladatuknak. A Dred & Doris gyorsan népsz

Startol az V. Veréb-fesztivál

Már csak pár napot kell aludni és kezdetét veszi a háromnapos őrület. A szervezők délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket a csornai kempingbe, amely már készen áll a fesztiválozók fogadására. Az első száz látogató Veréb fesztiválos kitűzőt és matricát k

Elvis Presley és a Cirque du Soleil

A Legacy Recordings* az Elvis Presley Enterprises Inc. és a Cirque du Soleil Viva ELVIS produkciója büszkén jelenti be a Viva ELVIS album megjelenését, mely Elvis életének és zenei pályafutásának állít egyedülálló, 21. századi emléket. A november első het

Feró előtt tiszteleg a Pál Utcai Fiúk és a Kolin is

Július 30-án és 31-én Nagy Feró körül forog majd minden a siófoki Coke Club-ban. Pénteken Lévai Balázs Dob+Basszus Live című színpadi talkshowjának vendégeként koncertet is ad a nemzet csótánya, szombat este pedig az MTV Icon program keretében olyan kivál

Mai nap

2010/07/31 16:00:55 Oszkár, Ignác, Bató napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com